Csányi Vilmos szerint, az élőlények létezésének célja a siker. A sikert több tényezővel is jellemezhetjük, de nem hibázunk nagyot akkor, ha kijelentjük, a siker egyenlő a faj fennmaradásával. A fennmaradás záloga pedig a szaporodás, az önreprodukció olyan megvalósítása, hogy közben a faj képes legyen (és képes maradjon) a saját környezetéből érkező kihívások kezelésére. (Nem mellékesen ugyanez a stratégiai tervezés egyik fő feladata, vagyis a vállalat-szervezet felkészítése a környezetéből érező kihívások kezelésére).
A faj (populáció) erős függőségi viszonyban van a környezetével és – szükségszerűen -, a környezet is függ a populációtól (vagyis annak alkalmazkodóképességétől és viselkedésétől). Ebben a kölcsönös függőségi viszonyok uralta környezetben a populáció az öröklött és szerzett információkat hasznosítja a lehető legsikeresebb alkalmazkodás és ennek eredményeként, a sikeres reprodukció érdekében.
Az evolúciós siker fokmérője tehát a puszta túlélés, valamint az ezen túlmutató szaporodás. Ha a populáció egyik egyede (vagy egyedei) a környezet szelekciós nyomásának hatására „kifejleszt” egy olyan képességet, amely „versenyelőnyhöz” juttatja a többi egyeddel szemben, akkor saját fajtársaihoz képest is előnyösebb pozíciót nyer (több táplálék, hatékonyabb energiahasznosítás, stb.). Így nagyobb esélye lesz az önmaga reprodukciójára, a sikerre. Tulajdonságai terjednek az adott populációban.
Ha a képessége nem bizonyul olyan hasznosnak, mint a ráfordított energia, vagy tévútra vezet (közgazdaságtani fogalommal élve; túl nagy a költség-haszon áldozata), akkor a képességgel rendelkező egyedek száma ritkul a populáción belül.
A környezethez való alkalmazkodás készsége persze az élővilág túlnyomó többségében nem tudatos tevékenység, hanem véletlenszerű mutáció, ha tetszik, a természet kísérletezgetésének eredménye. Az ösztönszerű reakciókon túlmutató viselkedéssel bíró, bonyolult idegrendszerrel rendelkező állatok azonban már mutatják bizonyos jeleit annak, hogy tevékenységük tudatosan irányul a környezettel való viszonyuk megváltoztatására. Ezt a szándékolt cselekvési modellt írja le McKay az X-Y elméletében (nem összekeverendő McGregor X és Y elméletével!).
McKay elmélete azt modellezi, hogy az állat miként képes környezeti feltételeinek megváltoztatására azért, hogy a kiindulónál egy kedvezőbb állapotba kerüljön. Tételezzük fel, hogy az egyed adott kiindulási körülményei leírhatóak Y-al. „Y” jelenthet egy hűs ligetet, kora reggel, jó látási viszonyok mellett, kedvező széljárással. „Y” tényezőihez hozzátartozik az is, hogy az állat éhes, valamint az is, hogy épp megpillantotta a lehetséges prédát (mondjuk egy őzbakot). „X” jelöli azt az elérni kívánt állapotot, amikor az állat sikerrel járt, vagyis elérte, elejtette és elfogyasztotta a táplálékát. Az „Y” állapotból kiinduló, „X” elérésére törekvő cselekvés az állat célja. A cél elérése érdekében az egyed igyekszik minimalizálni a befektetett energia mennyiségét, miközben nagyban támaszkodik a már megismert mozgásformákra és ösztönös cselekvésekre. Ugyanakkor előfordul, hogy az „Y” állapotból indított cselekvés egy korábban nem tapasztalt cselekvési formát igényel az állattól. Ilyenkor McKay szerint a fejlettebb fajok képesek a környezet összetett és dinamikus modellezésére, vagyis nem egyetlen lehetséges utat, megoldási lehetőséget azonosítanak „Y” és „X” között. Ebből következik, hogy a több megoldási lehetőség birtokában "vészforgatókönyveik" vagyis terveik vannak arra az esetre, ha a megszokott cselekvési formákkal várhatóan nem érnek el sikert. Ez akkor lehetséges, ha az állat fejlett idegrendszere képes a környezettel való viszonyából jelentős mennyiségű és bonyolult információhalmazt leszűrni.
Az evolúciós versengésben a fajok tehát fokozottan ki vannak szolgáltatva a környezetüknek. A környezet és az egyed viszonya döntő befolyással van az egyed egyes képességeinek fejlődésére-visszafejlődésére. Ezen a passzív kapcsolatrendszeren túl azonban, a fejlett idegrendszerrel rendelkező állatok már képesek arra, hogy szűkebb értelemben vett környezetüket aktívan befolyásolják és azt saját előnyükre, megváltoztassák. Ehhez a rendkívül összetett cselekvési formához az egyedeknek szükségük van egy olyan összetett „érzékelő apparátusra” melynek segítségével hatékonyan modellezhetik a környezetüket és képesek feltételezni annak több lehetséges módon bekövetkező változását.
És most ugrik a majom a vízbe…
A stratégiai tervezés folyamataiban a fentiekkel analóg tevékenység a folyamatelvű stratégiaalkotás, mely a (vállalati) célok ismeretében, a környezet lehetséges hatásainak számbavételével, a szervezet jellemzőinek és képességeinek ismeretében határozta meg a szervezeti cél eléréséhez szükséges stratégiákat. McKay fentebb bemutatott modellje szerint ugyanezt végzik el az állatok is (igaz másfajta eszközökre támaszkodva)!!!
A dinamikusan változó piaci körülmények megfigyelése, a változások előrejelzése, valamint az ezeket figyelembe vevő vállalati tervezés igénye teremtette meg a stratégiai tervezést.
Álljon itt még egy rövid összefoglaló a Stratégia és szervezet c. kiadványból:
„A környezet prognosztizálható változásai és a szervezeti tulajdonságok közötti kapcsolatrendszer a forgatókönyvek elterjedésével szervesült igazán. A jövőre vonatkozó becslések lehetséges változatainak kidolgozása a korábbi egy kimenetű becslések helyett több lehetséges végállapottal számolt és ez tovább fokozta a környezet változásaira való reagálás képességét.”
Az élővilág és az ember jövőre vonatkozó cselekvései, azok tervezése között sokkal élesebb párhuzamok fedhetőek fel, mint az korábban gondoltuk. Nagy kérdés, hogy a rendszerek egésze megfeleltethető-e egymásnak, végig tudjuk-e követni a törzsfejlődés lépcsőkön megjelenő akciókat úgy, hogy közben a stratégiai tervezés fejlődéstörténetével sem veszítjük el a párhuzamot.
A következőkben meglátjuk…
